Fejlesztő vízi foglalkozás

Print

Babaúszásnak hívjuk, de sokkal inkább egy sokoldalú, vízi fejlesztő foglalkozásról van szó, ahol dalos, mondókás, játékos feladatokkal fejlesztjük a babák képességeit.
A foglalkozást három hónapos kortól lehet elkezdeni. Mivel az órák nem kurzusszerűek, ezek a gyerekek 3 éves korukig járhatnak uszodánkba. Ez alatt az idő alatt, egymásra épülő, fokozatosan nehezedő, korosztályuknak megfelelő feladatok lévén folyamatosan fejlődnek. Játszva tanulnak, ami a legkönnyebb és legjobb ebben a korban.
Minden kisbaba a saját tempójában sajátítja el, tanulja meg játékos formában az anyagot
Az foglalkozásokon vízbe ereszkedés után maximum 5-7 fővel, elkezdjük a 30 perces órát, melynek végén 10 perc játékos levezető vízi torna után önfeledt játék veszi kezdetét. A foglalkozás legfőbb szempontja, hogy mind a baba, mind az anyuka/apuka jól érezze magát.
Nem célunk búvár babákat képezni. Nem az a foglalkozásunk fő szempontja, hogy egész órán víz alatt legyen a gyermek, hanem mindinkább egy egészséges, úszni szerető és boldog emberke nevelése. Természetesen merülünk és megtanítunk nekik minden olyan dolgot, aminek hasznát veszik a vízben, illetve majd az úszásoktatásnál.
Elsődleges cél, hogy a kisgyerek szeresse a vizet, lényeg a szülőknek a gyermekekkel végzett, közös cselekvés varázsa !

Az élményen kívül az életmentés is fontos szerepet kap a foglalkozásainkon.
A gyerekeknek már pár hónapos koruktól tanítjuk a lebegést, ami életmentő lehet egy vészhelyzetben, ahogyan az is, hogy a medence szélére kell kiúszniuk, kikapaszkodniuk és kimászni, hiszen a part mindig ott van a szülő viszont nem. A gyerekek előfordul, hogy benyelik a vizet, de gyorsan megtanulják, hogy nincs nagy baj, csak ki kell köhögni és kész. Nagyon fontos, hogy ezek a gyerekek nem esnek pánikba egy veszélyes helyzetben és ezzel a lélekjelenléttel időt nyernek.
Ezek a gyerekek magabiztosan közlekednek 2 éves korukra a vízben, víz alatt, levegőjüket tudatosan visszatartva. A foglalkozásokon mindazonáltal szabályokat is be kell tartaniuk, a balesetek elkerülés végett, ezáltal is megtanítva őket arra, hogy bármennyire is szeretik a vizet, az attól még veszélyes is lehet.

Copyright 2011 Fejlesztő vízi foglalkozás. Minden jog fenntartva! - Készítette: VPCSS-Web www.vpcss.hu
Templates Joomla 1.7 by Wordpress themes free